A globális kiigazítás fagyos lehellete

2006 első negyedéve valószínükeg úgy vonul be a gazdasági történelemkönyvekbe, mint amikor a kínai gazdaság kereslete először vált globális tényezővé. A tegnapi nap során napfényre került adatok és a következményeképpen kialakult árfolyamváltozások nagyon nagy egyezést muatatnak a blogban leírt model jóslataival.
Mi is történt? Nos 2006 első negyedévében a kínai gazdaság annualizált 10%kal növekedett. A növekedés hajtóereje a szokásos export mellett a belső kereslet növekedése volt. A beruházási kereslet 30%kal nőtt. Mi lett ennek az eredménye?
Az amerikai külkerhiány csökkent. Ennek oka a növekvő tőkejavak és nyersanyagok exportja volt. Mi kell egy beruházási boomhoz? Nos generátorok, gépsorok, acél, szén, réz, olaj. A külkerhiány csökkenése effektive a az amerikába áramló javak mennyiségénék csökkenését jelenti elsősorban a fent említett kategóriiákból. Kevesebb áru ugyanakkora pénzmennyiség mellett nyilvánvalóan inflációt és keresletcsökkenést indukál. U.S. Economy: Confidence Drops as Gasoline Surges Voila. Az inflációs félelmek a likviditás szükülését okozzák, a kamatok emelkednek. Hova vezet mindez? Tőkekivonásra a legkockázatosabb piacokról:

A likviditásszükülés meghozza az eredményét az ingatlanpiacon is. Az amerikai ingatlanpiac egyre gyengébb, ami a lakásépítők részvényeinek árfolyamán jól látszik.

A portfolio.hun olvastam nemrég egy olvasó panaszát arról, hogy a K&H nemzetközi ingatlanalap rosszul teljesít. Az alapkezelő válasza az volt, hogy amerikai ingatlanipari cégekbe is fektetnek, és ezen részévények jellemzően osztalékrészvények, ezért a kamatemelkedések rosszul érintik őket. Bullshit. Az amerikai ingatlanpiac gyengül, mert a kínai növekedés elszívja az amerikai lakossági kereslet erejét.

Mindezen adatok fényében már sokkal érthetőbb miért is csak februárban következett be a kamatforradalom, azaz az amerikai hosszú kamatok 5% fölé emelkedése, amely kamatok a 14 darab 25 bázispontos FED kamatemelés ellenére is 4.6-4.8% közé horgonyoztak be már vagy két éve. A globális ( USAn kivüli) kereslet most érte el azt a szintet, hogy az USA beli fogyasztást elkezdje kiszorítani.

Egy jóslatom nem teljesült ezidáig, mégpedig az, hogy az ázsiai keresletnövekedés recessziót fog okozni. Ennek oka az, hogy a keresletnövekedés beruházási jellegü, azaz az erőforrások és tőkejavak piacán jelentkezik és nem a fogyasztói javak piacán. Ezen piacokon ugyanis az USA ( és No és Japán) erős, szemben Kínával, aki a fogyasztó javak piacán erős.

Komoly figyelmeztetés ez azon időkre, amikor a kínai fogyasztási keresletnövekedés beindul.

ACUAsian Currency Unit

Először csak röhögtem, amikor ezt megláttam - Kína és Japán közös pénzt vezet be, amikor bármikor egymás nyakának ugranának a történelmi sérelmeken és a szénhidrogénforrások felhasználásán?
A Bloomberg kommentárját elolvasva, azonban világossá válik, hogy ez a 3 betü egy új világrend alapját fektetheti le.

Ugye az ázsiaiak problémája az hogy dollárban halmozzák tartalékaiakat, amit a külkereskedelmi többletük révén szereznek. A külkereskedelmi többletük a mesterségesen alacsonyan tartott devizájukból származik, hogy ezt miért teszik, azt itt leírtam. Ez némi csapdahelyzetbe hozza őket, hiszen ha megpróbálnák növelni fogyasztásukat ( felértékelni a valutát) akkor a dollár azonnal bezuhanna, amit valószinüleg a dollárinfláció erősödése követne, tehát az ázsiaiak végsősoron jóval kevesebb árut tudnának venni a jövőben a dollártartalékaikból, mint amit a múltban kiadtak érte.

Viszont a dolláron kivül nincs más világpénz, az aranyban való felhalmozás csábító, de az arany nem likvid, nem fizet kamatot, fizikailag szállítgatni kell, etc. Az euróban való felhalmozás sem lehetséges, mert az EMU országok nem hajlandóak fizetési mérleg deficitet futtatni a világ többi részével szemben.

Az ACU megoldást jelenthet ezen problémákra.
Az ACU konstrukciója szerint nem pénz, hanem egy árfolyamindex, amit a kínai, japán, koreai, maláj, etc. országok árfolyamaiból átlagolnának a tagországok külkereskedelme és GDPje arányában. Tehát semmi közös monetáris politika, minden ország azt csinál amit akar a pénzével. Az ACU gyakorlatilag az ázsiai blokk pozícióját képviselné a dollár és euróblokkhoz képest.

Az ACU előnye az lenne, hogy kötvényeket, külkereskedelmet lehet elszámolni vele ( habár a fizikai teljesítés továbbra is dollárban történne). Ez lehetőséget adna rá, hogy az ázsiaiak a tartalékaiakat ACUban elszámolt kötvényekben halmozzák fel dollárkötvények helyett. A tartalékaiakat akkor tudják ACUban felhalmozni, ha az USA fogyasztó és az USA állam hajlandó ACUban hitelt felvenni. Miután a magyar fogyasztónak és a magyar államnak ezzel semmi problémája nincsen, ezért ez az USA is csont nélkül meg fogja tenni. Mindössze annyi kell hozzá, hogy az ACU kamatok alacsonyabbak legyenek, mint a dollárkamatok. Daijobu - nem probléma, mondja erre a japán (és a kínai).
Ahhoz hogy a teljes ázsiai tartalékállomány átkerüljön ACU elszámolás alá, több évre lenne szükség, amíg a dollárelszámolású kötvények lejárnának és kicserélődnének.
Ezután amikor az ázsiai országok úgy döntenének, hogy növelik fogyasztásukat, azaz engedik saját valutájukat felértékelődni a dollárhoz képest, akkor az ACU is felértékelődik, tehát az ACUban elszámolt tartalékaik nem vesztik el értéküket!
Ha ehhez hozzácsapódik az is, hogy az olajtermelők a dollár elszámolás helyett az ACU elszámolásra térnek át (valszeg Irán és Venezuela akármikor áttérne), akkor egy új gazdasági világrend alakulna ki, amelyben az ázsiai termelő blokk és az erőforrásblokk közvetlenül kereskedne, az USA és a dollár kihagyásával. Ennek következtében az USA elvesztené azt a kedvező pozícióját, hogy fogyasztását dolláradósság kibocssátással fedezze (és súlyos recesszióba süllyedne).
Így megtörténne a globális kiigazítás.

Azonban ne tévesszük össze az okot az okozattal. Az dollár nem az ACU miatt vesztené el a világpénz pozíciót, hanem azért mert az USA képtelen lenne gazdasági és katonai erejével az erőforrások feletti ellenőrzést biztosítani. (Ehhez a szaudi hatalomváltás és az iraki térvesztés a minimum - erről szól az iráni atomválság.) Az ACU világpénz volta csak ennek a következménye lenne.

Tehát az ACU előrenyomulása, mint tartalék, illetve kereskedelem elszámolási egység jó indikátora lehet a globális fogyasztási struktúra átszerveződésének, egyelőre azonban még a kínaiaknak és japánoknak meg kell állapodniuk a fő kérdésben, azaz túltenni politikai ellentéteiken.

Megszorítás és reform II

Az eddig nyilvánosságra hozott illetve kiszivárogtatok hírek szerint, a költségvetési kiagzítáésok fő csapása az autópálya építés költségvetésen kivülre szervezésével illetve a MOL állami kézben maradt 10%os tulajdonhányadának a MOLnak való eladására szorítkoznak. A MOL ügylet kb 250 mrdról szól.

Ezenkivül jövedelem transzfer a középosztálytól a szegényebbek felé, az MSZP szavazóbázisának megfelelően, ingatlanadó és szociális alapú gáztámogatás formájában - bár ennek mértéke valszeg nem lesz több nagyságrendileg pár tízmillárdnál.

Miután az EU az ÁAK általi kötvénykibocsátást gyakorlatilag állami kötvénykibocsátásnak minősítette tavaly szeptemberben, a kormány azóta is küzd, hogy az autópályaépítés költségeit eltüntesse a költségvetés kiadási oldaláról. Kb 600 mrd forintról van szó, pontosabban arról, hogy ezt az autópályaépítésre részben már kifizetett összeget az EU a magyar államháztartási hiány vizsgálatánál beszámítsa e ezt ÁHT hiányba és az adósságba vagy nem.

Fenntartásaim:

1. a privatizáció és kozmetikázás nem jelent megoldást az újraelosztás struktúrális problémájára ( improduktiv rétegek túl vannak támogatva a produktivak kárára ) csak kitolja azokat egy-két évvel. Kötve hiszem ugyanis, hogy az autópályaépítések olyan hatalmas exportbevételeket generálnának. De biztos, hogy nem nagyobbat, mint a finanszírozásával kiszorított külföldi tőke teremthetne.

2. a tőzsdei privatizáció költségei magasabbak, mint az állami kötvénykibocsátásé a tőzsdén elvárt magasabb hozamok miatt.

3. mind a kötvénykibocsátás, mind a tőzsdei privatizáció, mind a MOL ügylet valszeg de facto külföldi forrásbevonást jelent, hiszen a MOLnak a saját részvényeit előbb utóbb értékesítenie kell a tőzsdén, ahol külföldi befektetők aránya 70-80%. Ezen külföldi tőkebevonás ráadásul nem jár érzekelhető exportkapacitás növeléssel, viszont a jövőben újabb terheket ró a fizetési mérlegre ( a külföldi befektetők profitrepatriálása miatt). A fizetési mérlegen már így is jól látszik az utóbbi 10 évben bemutatott külföldi forrásbevonási politika eredménye, a fizetési mérleg hiányának kb 80%a hazautalt osztalék illetve kamat. ( Ezt mind mind import formájában elfogyaszhatnánk ha nem lennének külföldi tulajdonban részvényeink, kötvényeink.)

4. A választási céllal erőltetett autópályaépítésekre nem kapunk Eus támogatást, ha vártunk volna egy két évet velük, sokkal kevesebb visszafizetendő külső forrásbevonási kényszerünk lenne.

Tehát egyelőre nincs reform, csak időhúzás és kommunikáció.

Megszorítás és reform

Sokat hallani manapság a megszorítások és/vagy reformok szükségszerüségéről. Sokan azt sem értik miért van erre szükség, hiszen "dübörög a gazdaság". Nos az export és az autópályaépítési szektor biztosan dübörög, azonban a gazdaság egészében az 1995-öshöz hasonló problémák mutatkoznak. A legfontosabb ismertető jele a problémáknak az ikerdeficit. A fizetési mérleg egyenlege a GDP 7%-a körül mozog ( ennyivel fogyaszt többet az ország, mint amit megtermel ), az államháztartás egyenlege 2002 óta nem volt a GDP 6% alatt, a 2002es és 2006 os választási években pedig várhatóan a GDP 9-10%a lesz.
A túlfogyasztás oka az állami újraelosztás magas aránya a GDPn belül, amely a kiadási oldalon 52% körül van, a bevételi oldalon 46% körül, a köztük lévő rés pedig az áht hiány. Ezen számok ismeretében meglehetős eufemizmus azt hangoztatni, hogy a gazdaság köszöni jól van, "csak" az államháztartás van bajban.
Csak a TB alapok hiánya ( költségvetési támogatást is beszámítva) kb 900 mrd forint (2005 ös adat), a GDP 4%a, ezt az egészségügy és a nyugdíjbiztosítás kb fele-fele arányban termelte ki.
Jelentős tételek a költségvetés kiadási oldaláról még a 2006 évi terv szerint ( amely várhatóan durván túl lesz teljesítve):

• Nomatív és egyéb támogatások ( gázártámogatás, lakáshitelek kamattámogatása, egyéb ) kb 480 mrd forint.
• Szociális támogatások: 650 mrd forint
• Állami intézmények ( minisztériumok, egyetemek, etc ) 3 200 mrd
• Helyi önkormányzatok támogatása: 815 mrd ( ebből csak 230 mrd az általános iskolák támogatása)
• Kamatkiadások: 822 mrd
• EU befizetés : 217 mrd
• Elkülönített állami alapok: 354 mrd
• Egyéb (ebben van az autópálya építés, ha nem tévedek): 546 mrd

Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy a magyar gazdaság problémája az, hogy jelentős jövedelemátcsoportosítás folyik a produktív rétegektől az szinten improduktív rétegek (tanulók, nyugdíjasok, egyéb inaktívak, munkanélküliek) felé. Itt az improduktív jelzőt kérem nem minősítésnek venni, hanem egyszerü tényközlésnek.
Az improduktívak nagy aránya jól látható pl. abból, hogy Magyaroszágon a foglalkoztatottság szintje kb 57%, ugyanannyi mint Szlovákiában és kicsivel több, mint Lengyelországban (54%), viszont a munkanélküliek aránya Szlovákiában 16%, Lengyelországban 17%, azaz egy jó 10%kal magasabb a magyar adatnál (7.3%). Durván fogalmazva kb. ennyi rejtett munkanélküli él az állami kiadásokból pl leszázalékolva, improduktív állami alkalmazottként vagy valamilyen segélyből.

Ezt a torz növekedési pályát egyes egyedül a blogomban részletezett kedvező világgazdasági folyamatok tették lehetővé - az erőltetett ütemü kínai modernizáció mellékhatásaként jelentkező nemzetközi likviditási többlet nélkül már évekkel ezelőtt bokrosi méretü kiigazításra, vagy argentin tipusú adósságválságra került volna sor.

Nyilvánvalóan, ha a nemzetközi likviditási helyzet romlik ( pl a kínaiak elkezdenek a belső fogyasztásra koncentrálni, vagy az olajtermelők kevésbé fogják fontosnak találni az olajtartalékaiak átkonvertálását dollárkötvényekre), a magyar gazdaság egy potenciálisan 7%os fogyasztás visszaesésen mehet keresztül, pl valuta válság miatt visszaeső import formájában.

Nos mi lehet a kiút? Ott a szlovák vagy balti példa, brutális jövedelem átcsoportosítás az improduktívaktól a produktívak felé. Szlovákiában ez cigánylázadásokat okozott 2004ben, azonban a gyümölcsei már megértek, szinte az összes autógyártó Szlovákiát választja Magyarország helyett, és a szlovák gazdaság évi 6%os növekedést generál egyensúlyi költségvetés mellett.

Mik lehetnek ennek a jövedelemtranszfernek a konkrét formái?
Pl.

• TB járulék csökkentés
• ÁFA emelés ( igen, az ÁFA emelés a hazai termelők relatív pozícióját javítja, hiszen az export után nem fizetnek ÁFA-t, az import után viszont igen )
• nyugdíj, közalkalmazotti bér emelési ütem infláció alá lassítása (reálbércsökkentés)
• szociális segélyek, lakástámogatások visszafogása

• árliberalizáció a földgáz és a közlekdési piacon (BKV, MÁV)
• egyes állami feladatok kiszervezése a magánszektorba ( MÁV, atomerőmü, egészségügy)
• állami dologi kiadások, beruházások visszafogása

Ezen lépések egy része felfogható reformként (az erőforrások felhasználása hatékonyabb lesz), legnagyobb részük azonban szimpla fogyasztásvisszafogás.
Az itt felsoroltakból nyilván nem kell mindet meglépni, valószinüleg a megoldás a jelenlegi koalició bázisát kevésbé sértő intézkedések meghozatala lesz pl. lakástámogatás, autópályaépítés visszafogása, oktatás, egészségügy fizetőssé tétele, ÁFA emelés, és privatizáció (MÁV, Paks, kórházak). És közben összetett kézzel reménykedni, hogy az EU exportkereslete nem lassul be az ígéretes 2006. évi start után.

Ha a kormány erre nem lesz képes, marad a jól ismert vészforgatókönyv, az állami kiadások elinflálása, amely egyben fünyíróelvszerüen sújtja a teljes lakosságot mind megtakarítási, mind fogyasztási szempontból. Hátulütője még ennek, hogy az infláció felpörgetése megint kitolná az euró csatlakozás időpontját további forintgyengülést okozva.

Bármi is lesz azonaban kiigazítás formája, a makro hatások elkerülhetetlenek. Összességében kb a GDP 3-4%nak megfelelő keresletet kell kisöpörni a magyar gazdaságból, ha ez nem általános infláció, hanem csak vonatjegy emelés, gázáremelés, vizitdíj, esetleg elbocsátások vagy bérbefagyasztás formájában történik, az eredménye a növekedés lelassulása, és ami még rosszabb, a munkanélküliség növekedése lesz.

Tegyük hát össze a kezünket, hogy a Nagy Gyurcsányi Export Offenzíva megvalósuljon, amely az egyetlen nem fogyasztáscsökkentéssel és munkanélküliség növekedéssel járó kitörési pont!

( és közben ne gondoljunk rá, hogy Kína a könnyüipar és elektronika után épp most próbál betörni a nemzetközi autó és autó alkatrész piacra, Magyarország egyik legfontosabb export szektorába, ne gondoljunk a világgazdasági keresletet veszélyeztető tényezőkre, pl olajtermelés csökkenése, USA ingatlanlufi)