Az egyensúlytalanság okai és a lehetséges kiutak

Nézzük át újra a világgazdaságot feszítő problémákat dióhéjban: USA külkereskedelmi egyensúlytalanság, ipar áttelepülése Kínába, fogyasztási hitelbuborék.
Megállapítottuk, hogy a folyamatot az olcsó hitelpénz táplálja. Az olcsó pénz forrása:
1. FED, ECB, a FED 2001 és 2003 között történelmi mélységben tartotta a rövid kamatokat ( 2% alatt), 2004ben kamatemelésbe kezdett de még mindig az inflációt alig éri el a kamatszint. Az ECB még mindig 2%-on tartja a kamatokat (politikai nyomásra), de hamarosan ők is kamatemelésre kényszerülnek, ahogy az infláció emelkedik.
2. Reciklált dollárok. Az ázsiaiak az exportbevételeiket eladják a jegybankjuknak, a jegybank pedig amerikai államkötvényeket és mortgage bondokat vásárol. A jegybankok azért vásárolják fel a dollárokat, hogy a saját valutájuk nehogy felértékelődjön, ami csökkentené versenyképességüket, ezáltal szociális problémákat okozna.
3. A fent említett merkantilista célú dollár reciklálással a jegybankok egyben saját valutájukban pénzt is teremtenek. Elméletileg ezt a pénzt sterilizálni kellene, de kétségek forognak fenn affelől, hogy ezt az ázsiai jegybankok valóban meg is teszik-e. az így keletkezett ázsiai helyi pénzt monetizálja aztán az amerikai fogyasztó világpénzzé (dollárrá) azzal, hogy megveszi az ázsiai árukat.
Mint láthatjuk tehát, Amerika, Kína, Japán, de szinte egész Ázsia, Dél Amerika és Afrika egy de facto dollárövezetbe tartozik, ahol egyes jegybankoknak a FED-hez hasonlóan pénzteremtési képességük van.

Az alapprobléma, amit ez a rengeteg pénz okoz, az hogy ennek a rengeteg pénznek nincs hova mennie.
A vállalatok csak halmozzák a cash-t, de nem ruháznak be. Miért?

Az egyetlen hely, ahol manapság nagy volumenü beruházások valósulnak meg: Kína. Azonban a kínai tőkepiac félig meddig zárt, nagyon korrupt, és az alacsonyan tartott yüan/dollár kurzus miatt kicsi is.
Tehát ahhoz, hogy a világban valamennyire helyreálljon az egyensúly, Kínának szabadon kellene engednie a yüant, és átlátható, nyitott tőkepiacokat teremtenie. Kínának azonban esze ágában sincs ilyet lépést tenni, valószínüleg azért, mert elképzelhető, hogy az ezzel járó nyugati befolyásnövekedésnek körülbelül olyan hatása lenne, mint az ópiumháborúknak.
Az egyensúlytalanságok, azonban fel fognak oldódni valamilyen úton-módon.
Egy út lehet a további erőforrásbevonás ellehetetlenülése, amely a baktérium hasonlathoz analóg módon ellehetetlenítené a de facto dollárövezet további növekedését. Ez a folyamat a magas nyersanyag árakban érhető tetten (ld. olaj ), amelyek inflációt okozva fékezik a gazdaságot.
Másik út lehet a protekcionizmus feléledése, a maradék európai és amerikai ipar védelmének érdekében. A protekcionizmus szintén inflációval járna, de nem a nyersanyagok, hanem a feldolgozott termékek árában és gazdasági visszaesést hozna Ázsiában mind nyugaton.
Harmadik út az amerikai fogyasztás autonóm visszaesése. az ingatlanbuborék kipukkanása által. Vannak jelek rá, hogy ez már napjainkban zajlik. A sztori jelenleg az ingatlanpiaci készlet növekedés (rengeteg eladatlan lakás), állítólag a lakáspiaci problémák mindig így kezdődnek.
Negyedik út az, hogy a kínai autonóm beruházási és fogyasztási kereslet kiszorítja az amerikait. Ez hosszú távon elképzelhető, de ehhez kezdésképpen a yüan felértékelése szükséges, ezért pár éves távlaton belül kizárt.